Ez egy köszöntő levél részlete, amit az általam oly nagyra tartott egészségtudatos on-line közösség egyik szerkesztőjétől kaptam. A személyes infókat kiszedtem belőle és úgy adom közre, mert nagyon szeretném, ha sokan mások is segítséget kaphatnának tőlük:
"Kedves ...!
Az AntalVali.com és az Egészség Akadémia 2006-os megalakulásával azt a feladatot vállaltuk fel, hogy információkat szolgáltassunk az érdeklődőknek arról, milyen méreganyagok vesznek körül bennünket közvetlen és tágabb környezetünkben, és hogyan lehet ezeket elkerülni. Oldalainkon foglalkozunk kozmetikai hatóanyagokkal, táplálkozással, gyógynövényekkel, méregtelenítéssel, vízzel, egészségügyi problémákkal, testi- lelki harmóniával, és minden olyan dologgal, ami egyaránt érdekel bennünket és olvasóinkat. Eleinte könnyű dolguk volt az „újaknak” és nekünk is, hisz csak kiadtuk az ukázt: menj, olvasd végig a honlapot, és ha maradt még kérdésed, tedd fel! Én, mint Vali első szerkesztője még egy éjszaka alatt el tudtam olvasni az egész oldalt, ma már ehhez egy hét is kevés lenne, mivel mostanra olyan fejlődésen mentünk keresztül tartalmilag (is), hogy ha hozzánk érkezik valaki, félő, hogy elveszik az információrengetegben és nem találja meg azokat az írásokat, amelyekre a filozófiánk és az egészséges életmód általunk követett alapjai épülnek. Ebből az okból kifolyólag úgy döntöttünk, hogy minden, az oldalunkra érkező olvasót egy-egy tanácsadó fog segíteni, nem csak az oldalon való eligazodásban, hanem személyes tanácsadásban is.
Tehát ezúton engedd meg, hogy köszöntselek az oldalon, röviden bemutatkozzak és felajánljam segítségemet az egészséges és méregmentes úton!
X. Y. vagyok, alias Z., lassan 3 gyerkőc meglehetősen kardos és egészségtudatos édesanyja. Családommal ... élünk az erdő szélén. A természetszeretet, nagyanyáink tudásának megőrzése mindig is fontos volt a számomra, de igazán tudatossá akkor váltam, amikor rátaláltam Vali oldalára! Akkor jöttem rá, hogy mennyire az orrunknál fogva vezetnek és tulajdonképpen mi is az oka, hogy a gyerkőceim minden erőfeszítésem ellenére állandóan betegek. Nekem a legnagyobb bizonyíték az volt, hogy a mérgek kiiktatásával a gyermekeimet mintha kicserélték volna, a betegségeket mintha elfújták volna! Azóta - 2006. - nincs egy szem gyógyszer sem itthon, mert szükség sincs rá! Nagyon hálás vagyok azért, amit Valiék elkezdtek és immáron én is folytathatok, mert így egyre több embernek nyílhat fel a szeme és élhet tudatosan, betegségek nélkül és láthat tisztán ebben a sokszor kusza világban! Megfogadtam, hogy ezeket a tapasztalataimat minél több emberrel fogom megosztani, segíteni őket, így szívesen állok rendelkezésedre bármilyen kérdésed, problémád lenne, megtaláljuk a megoldást!
Amennyiben kedved van írni Magadról pár szót, nagyon szívesen venném, ha én is megismerhetnélek!"
És a letölthető 10 legkockázatosabb vegyületcsoport, amit érdemes kitiltanod a fürdőszobádból c. tanulmány